
Szeretnél energikus, egészséges lenni?
Ebben fontos szerep jut az energia felvételének és áramoltatásának egész szervezetünkben. A jóga tanítása szerint testünk a finomabb rétegeink lenyomata (mentális – érzelmi- energia-), így az ott keletkező különböző problémák felborítják az energiaközpontok (csakrák) működését, az energia áramlását, és ezáltal betegségek alakulnak ki a fizikai testben
Miről szól a csakra harmonizáló tanfolyam?
A tanfolyam sorra veszi az emberi test 7 fő energiaközpontját jellemzőjükkel és a hozzájuk kapcsolódó életterületek, valamint betegségek áttekintésével együtt.
Először minden esetben tisztító mozgás- és légzésgyakorlatokat végzünk, majd ezután harmonizáljuk a központi területeket, többféle módon. Minden csakrának saját hangrezgése (mantrája), szimbóluma és színe vagy harmonizáló illata, ásványa van. Ezekkel erőteljesen tudjuk működésüket harmonizálni, az érzelmi és mentális blokádokat oldani, a fizikai szervek és testrészek állapotát javítani, akár gyógyítani is.
Mit érezhetünk a csakra harmonizáló tanfolyam elvégzése után?
A csakrák helyes működését nemcsak a saját érzeteink, érzéseink által tapasztaljuk meg, hanem a környezetünk is változni fog a saját bölcsebbé válásunk során. Amikor gyakorlunk, akkor sosem csak magunkért tesszük, hanem a velünk kapcsolatban lévők életét is segítjük a saját tudatosságunk stabilizálásával.
Ajánljuk mindazoknak, akik már konkrét egészségi problémákkal küzdenek vagy egyszerűen csak szeretnének energikussá válni és ennek technikáját elsajátítani, otthon is gyakorolni.
Információk:
Vezeti: Dr. Szabó Anikó phD, minősített vezető jógaoktató, légzéstréner
Időtartam: 7 x 2 órás tanfolyam
Időpontok: Jelenleg ilyen esemény nem kerül megrendezésre.
A tanfolyam kedvezményes díja most csak 19.900.- Ft/fő/tanfolyam, a 21.900.- Ft helyett!
A tanfolyami díjat az MJA (Magyar Jógaterápiás és Ájurvéda Alapítvány) Magnetbanknál vezetett 16200223 – 10043251-es számlájára kérjük utalni, a név és “Csakra tanfolyam” megadásával.
Ismétlőknek lehetőségük van alkalmi óra látogatásra, ár: 3950 Ft/alkalom/fő
Vélemények:
A csakra tanfolyamon való résztvételem előtt voltam egy biorezonanciás mérésen, ahol az aurámat szürke foltosnak találták. Ezután megtapasztaltam a csakra-műhelyek gyakorlatait és harmonizálásait, amelyek nagyon sok erőt adtak nekem minden alkalommal. Az első mérést két héttel később követte a második, ahol már nagyon szép színes volt az aurám. Nagyon köszönöm és mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy tapasztalja meg a csakrákkal való foglalkozás előnyeit!